Kikezdte az oderai halpusztulás a lengyel kormánykoalíció népszerűségét
Andrzej Duda lengyel elnök szerint az állam lassan és kaotikusan reagált a környezeti katasztrófára.
Andrzej Duda lengyel elnök szerint az állam lassan és kaotikusan reagált a környezeti katasztrófára.
Hosszú évek óta küzdenek az elviselhetetlen szaggal.
A meglévő gázos rendszerek karbantartásával érdemes kezdeni az otthoni fűtés korszerűsítését, ezután jöhet az új beruházás szakértők szerint. Egy hőszivattyús rendszer telepítése 3-4 év alatt térül meg.
A pár milliméterestől az egy centisig terjedő algasejtek lebegnek a víz alatt és a felszínén is.
Eltűnőben vannak a gleccserek világszerte, és ha az emberiség nem tudja kordában tartani a felmelegedést, lehet hogy végleg búcsút inthetünk a természeti jelenségnek.
A tartós szárazság miatt már fű is elkezdett kinőni a felszínre került homokpadokon.
Az uniós országok felében aszályriasztást rendeltek el, de az unión kívül Nagy-Britanniában, Szerbiában, Ukrajnában és Moldovában szintén jelentős a veszély.
Kínában kiszáradóban a világ egyik legnagyobb folyója, a Jangce. Kaliforniában korlátozni kellett a vízfogyasztást. Az alacsony vízállás miatt csökkent az atomerőművek teljesítménye Franciaországban. Három példa három kontinensről, melyek mind azt mutatják: a klímaváltozás már itt van, és a következményei drámaiak az emberek életére az egész világon – derül ki a Deutsche Welle összeállításából.
A Semmelweis Egyetem szerint a széllel továbbított por is káros lehet az egészségre.
Az EU-n belül is rendkívül unortodoxnak számít a magyar kormány tűzifarendelete. Más kormányok nem reagáltak hasonló rendelkezésekkel a növekvő energiaárakra, ami nem véletlen. Az egyébként is súlyos szakmai aggályok mellett a rendelet ellentmond az EU biodiverzitási stratégiájának is. Idehaza érdemleges társadalmi egyeztetésről sem tudni, pedig erre az EU minden jogszabály esetében fokozottan kéri a magyar kormányt.
A szárazság leginkább az ország keleti felét sújtja.
Az állatot egy munkagép, hevederek és kötelek segítségével tudták kihúzni a mocsárból.
Nagyon alacsony a folyók vízállása, nem kapnak elég vizet az erőművek. Csungkingben már korlátozzák a bevásárlóközpontok nyitvatartását, hogy rövidebb ideig kelljen csak járatni a légkondit.
2025-re terveztek azzá válni, a főpolgármester szerint ez már nem reális célkitűzés.
A kihelyezett vadkamerák egy részét ismeretlen tettesek ugyan ellopták, de addigra elég bizonyíték gyűlt össze a rendőrségi nyomozás elindításához.
A háztartási tűzesetek jó részét megelőzhetjük, de mit tegyünk, ha mégis baj van? Dobson Tibor tűzoltó vezérőrnaggyal beszélgettünk a leggyakoribb háztartási tűzesetekről, hogy hogyan kerüljük el őket, és arról, hogy hogyan kezeljük, amikor már bekövetkezett a probléma?
Tavaly nyáron történt minden idők legnagyobb szándékos madármérgezése, ami ügyében még mindig gyűjtik az információkat a nyomozók. Azóta az Országgyűlés szigorította a törvényt, idénre vissza is esett a mérgezéses esetek száma. A turain kívül négy hasonló ügyben zajlik még nyomozás. Utoljára hat éve ítéltek el valakit emiatt.
Az előrejelzések szerint Európában az idén nyáron tapasztaltnál is szélsőségesebb időjárás várható.
A tudósok amiatt aggódnak, hogy az égetéssel a légkörbe jutó nagy mennyiségű szén-dioxid és korom súlyosbíthatja a sarkvidéki jég olvadását.
A kerület ellenzéki polgármestere szerint a kivágni tervezett fák túlnyomó része egészséges és nem veszélyezteti az élet- és vagyonbiztonságot sem. A Várkapitányság szerint viszont a fák átültetésével és új fák telepítésével jelentősen növelik majd a zöldfelületet.